2010-06-27

a csotanyaink

amik nincsenek


eltem mar egyutt csotanyokkal
remes volt, azota van komoly bajom a rovarokkal, addig szerettem oket
itt hala egnek meg sose lattam egyet se

egyik delutan csongettek
kiugrottam az agybol (epp olvastam), felkaptam vmi ruhat magamra es kifutottam, ki csongethet a nap kozepen, gondoltam esetleg a gondnok neni
egy lany volt

kerdezte, mi kertunk-e csotanyirtast mert akkor delutan jonnek
mondtam, sztem nem
kerdeztem, ugyan miert kertunk volna, sehol egy csotany
erre elkezdte mondani, hm melyik emelet is ez, ooo pont a hatodik, jaj jaj, mert hogy sajnos pl az otodiken nyuzsognek a csotanyok, ez nem vmi jo
kerdeztem, miert is
hat mert hogy ilyenkor az van, hogy ma jonnek irtani, a csotanyok megerzik a csotanyellenes szert, es elmenekulnek a csoveken keresztul, tipikusan pont folfele, es nagy esellyel pont azokba a lakasokba, ahol nem kertek a lakok csotanyirtast mert erzik a csotanyok h ott nincs ellenuk semmi gonosz mereg
hm hm, mondtam ez nem hangzik jol
beugrott a tom es jerrybol amikor a hangyak szepen menetelnek folfele a seprunyelen, kozben hegeduvel plom plom plom, ugyanigy aradnak majd a csodaszep lakasunkba a kis gonosz csotanyok, ejj ejj

el is mondta a csaj h speciel ne is lepodjek meg ha ma este hazajovok es nincs tele a lakas csotanyokal
merthogy feljonnek, leteszik a peteiket (csotanyonkent 300 petevel szamoljak), es majd 2-3 het mulva nagyon sok csotanyunk lesz
(elfelejtettem megkerdezni h vajon hova bujnak addig a pete-letevo arcok, hm hm)

szerencsere ok marha olcson irtanak, 900 ft az irtas + a 3honapos nonstop riasztasi lehetoseg, akar az ejszaka kozepen is kijonnek ha latok egy csotanyocskat vagy pokot vagy barmi hasonlot
most meg epp megrendelhetem ha netan tartok a csotanyoktol

mondtam barmilyen varazslatosan is hangzik h epp most epp ilyen olcson megcsinalnak, es raadasul epp a legfenyegetobb pillanatban, miutan nem az enyem a lakas, nem dontok
(raadasul lkt#1 apukajanak pontosan ez a szakmaja, azert elobb lecsekkoltatnam vele h tenyleg ekkora para-e h estere idesetal bekas osszes csotanya (ja mert majdnem mindenki kert irtast csak mi nem, ugy tunt))

lkt#1 felhivta egybol az apukajat aki megmondta h
-- meg a 9000 is realisabb lenne mint a 900, a biozsele nem jon ki ennyibol, vszleg vizzel csinaljak ahogy a galad csalok szoktak
-- nem, nem szoktak a csotanyok ugy viselkedni ahogy a lany mondta
-- majd o feljon es megcsinalja nekunk

azota (tobb honapja)
-- lkt#1 aoukaja megse tudott ilyen szert szetpisztolyozgatni a lakasban
-- ennek ellenere nem ozonlott ide vegtelen sok csotany
-- de meg egyetlen egy kis arva csotanykat se lattam az egesz hazban, se a folyoson se a liftben se a haz elott a parkoloban
-- meg mindig nem felunk a csajokkal mert batrak vagyunk

2010-05-29

anna igazabol 50++ ?

lattam b-nal a tumblr-en h vmi infokat tud az europa kiado koncertekrol
irtam neki h nem jon-e ma
irta o nem de az apja igen ha kap jegyet

nemreg voltam iggy pop koncerten; iggy pop egy ven pasas
[es elhiszem h o a legrondabb hires arc]

az elozenekar a suicide volt, elektronikus protopunk a 70es evekbol

tegnap elkepeszto lepeseket tett felem egy oregember, egy pillanatig az uto is megallt bennem
helo ez most viccel vagymi
[elszaguldottam mielott kifejtette a tovabbi terveit]
[nem viccelt basszus]


lehet elszallt folottem 20-30 ev amit nem vettem eszre

[nagymamam mindig kozli velem h szeretne mar unokakat
mindig kozlom vele h szerencsere 6 unokaja is van
most elgondolkoztam, tan arra celoz h nekem lehetnenek mar unokaim]

2010-04-16

anna dolgozik

kozben elkezd sivalkodni mert pooont azt a szelvenyt csinalja ahol most lakik ahol eppenseggel most uldogel a b altal olyan kedvesen megemelt asztalanal
lkt#2-t is odarangatja magahoz mert o is epp otthon van es mutatja h nezd huuuuu azt csinalom ahol lakunk
lkt#2 is beizgul azonnal: csempesszel be vmi kis jelet, mondjuk egy kis ugralo pumuklit

nahat anna azonnal szunetet tart es megprobal keresni egy ugralo pumuklit
[...]
nem talal
mondjuk 2 kep van, az egyiken szeditoen ronda komolyan forog tole anna gyomra de vmi ugralasszeru dolgot csinal a masikon hever az agyaban ami oke



kedves lkt#2, ne haragudj de nem teszem fel a terkepre egyiket se
ha sikerult volna egy animgifet talalni, azt lehet beletennem [bar para h olyanokat nem lehet beleagyazni], de nem talaltam
viszont most ittvan neked a 2 kep, csakneked, jo?



anna dolgozik tovabb
[igen, oraberebol levonta a pumuklikeresgelest]

2010-03-18

csetelesek a kedves sugarral

[1]
cset
annatol, marc 16 ejfel utan nem sokkal

12:51 AM anna: sugarkam nem vagy itt?
e-mail sugartol, marc 16 ejjel 3:40
szia

amikor írtál éppp a másik oldalamra fordultam, de már ébren vagyok
e-mail annatol, marc 16 reggel 7:41
> amikor írtál éppp a másik oldalamra fordultam, de már ébren vagyok
oo en meg akkor aludtam amior te irtal
ˇ_ˇ
e-mail sugartol, marc 16 koradelutan 12:38
én ébren vok, te merre vagy?
e-mail annatol, marc 16 du 4:56
> én ébren vok, te merre vagy?
aludtam mert fajt a fejem
most spec itt vagyok ^_^
e-mail sugartol, marc 16 du 5:46
szia
fáj a pocakom
rohanós apom van, ha hazaérek vszg aludni fogok

itt vagy?
cset annatol, marc 16 du
5:47 PM me: iiiitt
\o/ cset sugarral, vegul soksok soros hosszucsetelgetes
5:48 PM sugar: jaj jaj csőközön, hatalmas ovációóóóó!
me: hahaha, igen
sugar: mizu?
ma megint 2kor keltem /hajnalban/
5:49 PM azóta sok ügyes dolgot megcsináltam, ügyes vok
me: azjo
sugar: csak már álmos is
me: akkor futas aludni

(...)
[2]
cset sugartol, marc 18 delelott
11:15 AM sugar: anna!!!
cset annatol, marc 18 koradelutan
1:38 PM me: sugar!!!
e-mail sugartol, marc 18 du 3:05
aaannaaaaaa!!!!
e-mail annatol, marc 18 du 3:58
> aaannaaaaaa!!!!
suuugaaaaaar!!!!
e-mail sugartol, marc 18 du 5:27
aaannnnaaaaaaa!!!
e-mail annatol, marc 18 du 5:35
sssssuuuuuuggggaaaarrr

2010-03-11

mokas szombati pasik

elmentem moziba a szindbadra, hu nagyon orultem h jatszottak
eleve csodas moziba menni de egy ilyen filmre meg sokkal jobb
a 2vel mellettem ulo pasi kisietett a vegen, de mire en kiertem meg mindig ott alldogalt
elindultam a metrohoz aztan utkozben bementem egy boltba
a pasi eloszor pont a masik iranyba indult el de aztan utanam jott es megszolitott
kulfoldi volt, angolul dumalt, h ugye ott voltam a moziban, mondtam jaja, mondta milyen furcsa egy film volt, mondtam jaja ez egy ilyen film, kerdezte dumalunk-e rola, hehe csak lestem, mondtam tolem aztan dumalhatunk
aztan elfordultam h vmi kajat talaljak, es mire visszafordultam nem volt sehol
lehet kiabrandult belolem mert a hajam se volt a fejem tetejere tuzve meg fodrok se voltak rajtam meg csipkek se

aztan jo sokara hazaertem, mar faztam rendesen
a liftre vart egy pasi, igazi itteni fajta, vmi 50es lecsuszott pias arc
filoztam is beszalljak-e vele a 4szemelyes kis lyukba vagy inkabb lepcso, vegul beszalltam
ott vigyorgott a teljes arcaval, mondta ennyire csak a nok tudnak fazni
kerdeztem hmm? [wie bitte?]
mondta a ferfiak nem tudnak ennyire fazni
mondtam h veszett hideg van, meg jo h fazok hat helo, baaar regen mas voltam, regen nem faztam soha
kerdezte regen fius voltam?

2010-02-14

tirgisek [+ valentinnap]

kinanak boldog tigris evet
[jon nehany anna-fele tigris asszociacio]



birom a tigriseket

egyreszt amer es muhammad jut eszembe rola, mindenhol ahol tigrist lattunk ugy meghatodtak [foleg amer, o a latvanyosan meghatodobb fajta] mintha egy regnemlatott pakisztani baratjukba futottunk volna bele
pont ahogy az indiaiak az elefantoktol

masreszt van a kis horgolt tigrisem amit titi csinalt, itt figyel a polcon, nezeget ki az ablakomon es megved a gonosz betolakodoktol



harmadreszt rousseau az egyik legkedvesebb festom [es tok veletlenul lattam bazelban egy kepet, egeszen csodas volt], annyi szuper dzsungeles kepe van, van amelyiken tigris is

ja es persze mindenek elott a kazmer es huba az uberkedvenc sztem tokeletes kepregeny
[farsang kapcsan megkereshetnem amikor egy szindarab miatt hagymanak kell beoltoznie, az volt nekem a csucs, mar szakitas utan voltam cs-vel de meg nala laktam, es megis ahogy olvastam folytak a konnyeim annyira rohogtem, az iszonyu vicces
talan majd utananezek, de most nagyon nincs erre idom]




oooo es egyik kedvenc mesem volt a total szurrealis es remiszto lukasz a rongytigris
anyam, az mekkora elkepeszto egy mese volt, hahaha
emlekszem, vmi kastelyban keringett ahol koves volt a padlo es egy hosszunyaku madar terrorizalta es lukasz felemelt egy kovet es bebujt ala, tejoeg, tiszta para
nem meglepo h ilyen anna lettem amilyen, miutan ilyen dolgokat neztem kiskoromban, waa

jezusom ahogy most igy hogy tobbedszerre megnezem ezt a reszt, meg mindig az elajulas kornyekez, teljesen sokkolo
[amugy remelem fogjatok mekkora dolog h ezt megtalaltam es ide betettem
annakidejen amikor vmikor eszembe jutott, rengeteg idot toltottem vele h kideritsem mi ez meg videok, nincs rola tul sokminden a neten
es masok akik emlekeznek ra, kivetel nelkul ugyanugy vmi gyerek-tripkent eltek meg ezt a meset, pont mint en is]





hahaha es m kedvenc szama regen a survivertol az eye of the tiger volt, be is teszem neki hadd oruljon [es talan megbocsatja h ezt itt leirtam, cserebe h megnezheti a hivatalos videoklippet "_"]
[uh ez a klip kemeny]



talaltam a neten mokas oldalakat, ahol meg lehet tanulni, hogy kell tigrist rajzolni
remelem ha vki most tigrist szeretne rajzolni, nem feleljti majd el a fontos reszleteket miszerint deep set eyes es claws are hidden, fur is double layered
gondolom a gyerek aki a fonti tigrist rajzolta, nem latta elotte ezeket az instrukciokat

uh persze kell egy anna-zene is
kedvenc neuroticnal is van tigris, azt a szamot sokat enekelgetem magamban

A sarkon Tigrisek fordulnak
Most már nem tehetünk, nem tehetünk semmit









-----
a romantikus arcoknak meg boldog valentinnapot

pont pont pont 1 eve utaztam beeerlinbe
maryekkel nyargaltunk hajnalban a vonathoz, anyam
sajnos nem jott szonya meg bimal meg muhammad, nem volt mar hely mire jelentkeztek es nem iratkoztak fel varolistara de ez nagy hulyeseg volt mert mind a 8 varolistas johetett vegul [koztuk mary samuel celestin emeline]
[es ha maryek nem lettek volna varolistasok akkor nem mentem volna be veluk a schwarzhoz amikor ujra es ujra megkerdeztek h mehetnek-e es akkor lehet nem tudtam volna maradni megegy felevet; meg jo h maryek ilyen szellelbelelt kenyaiak]

minden hatso gondolat nelkul pont a szives-madaras himzeses mokas polomban es a piros pulcsimban voltam ami teljesseggel meghatotta amert mert pakisztanban valentinnap oriasi unneplessel jar es mindenki piros ruhakat hord [igen a ferfiak is]; a galad amer amugy csak igergette h ad marynek + nekem vmit valentinnap miatt aztan nem adott csak egy legolcsobb lidl-os csokit
ferjet keresgeltek nekem az uton a haverok, akkor jott szoba pl mary batyja akire azota is igen kivancsi vagyok
eees aznap ismertem meg alexaaandrut a vonaton amikor megkerestem a szervezoket h hol lesz a szallas h a kalozpetinek megirhassam, oo oo milyen romantikus, eddig le se esett h pont valentinnapon hehe, gondolom o is nagyon meg lenne hatva ha tudna
es a vonaton az odafele uton lett amer enemy aztan kesobb joval kesobb ex-enemy
delutan talalkoztam kalozpetivel, odejovolt, kedves peti + csodas berlin



kesonbb talaltam is egy szivet az utcan, amikor setaltam tempelhof fele
csak hogy egy sziv is legyen itt, ne csak tigrisek








ja meg akkor mar egy szives zene is, trabant

2010-02-08

jelentes#1 lakotars#1nek

kedves lakotars#1

ne aggodj, minden a legnagyobb rendben

szombaton a farsangi buli pompas volt
-- m tokeletes nindzsanak oltozott be, minden ketseget kizaroan o volt a legszebb aznap este
-- megneztem ken lee-t, meghallgattuk a gorigori-t es az it's the time to disco-t
-- megbeszeltuk a multheti vedesek kapcsan h a diplomamunkanal siman a vedes meggyozo ereje szamit, szinte semmi mas
legyen soksok kep h bameszkodhason a bizottsag, meg legyen szep szines
vki azt mondta, a legesleghatasosabb ha van a prezentacioban vmi ami mozog [eddig nem sok kulonbseget latok a modok kozott amikkel a bizottsag tagjai vagy nehagy fogyatekos kisgyerek biztosan lekotheto ^_^]
azonnal rajottem h mi az en utam: mivel szomoru es fontos reszei lesznek a temammnak a munkataborok, beteszem a klasszikus under-construction-gifet:

vszleg a kedves boleny a zubrowkan keresztul segitett a legokosabb lepkemnek, igy johettem csak ra erre a fogasra ami garantaltan meghozza majd csillagosotost nekem
sztem mostantol senki ne feltsen: kezemben az otos kulcsa
-- az egesz tokjoo volt, de mikor elmentek a tobbiek es csak m+en maradtunk ott aludni, onnantol megjobb volt
emlekeim szt nem hagytam abba a rohogest alvasig [csajok igy volt?]
megtudtak a haloingnek hasznalt ruham tortenetenek legerdekesebb reszleteit, ugy remlik nagyra ertekeltek
m-nak is nagyon tetszett a fodrosruham es mindenki egyetertett velem h vszleg nem ilyen az afrikai nepviselet es alex tevedhetett amikor ezt allitotta nekem

reggel nagyon finomakat reggeliztunk, v apukaja olyan aranyos volt h vagott nekunk uborkakarikakat es paprikacsikokat is
evek ota masodszor ittam edes teat
[az elso akkor volt amikor beteg voltam es alex annyira elkepesztoen kedvesen kerdezte h möchtest du honig in deinem tee? honig is sehr gesund, h nem tudtam nemet mondani neki es alextol kapott nagyon egeszseges mezzel ittam a teamat]
m-ert eljott a baratja kocsival
igen vicces volt ez az elso talalkozasom vele: olyan ideges volt h meg a kutya is hatrebblepett amikor bejott v-ek hazaba, kerdeztem is m-t h mindig ilyen? de mondta aaaa nem
elvittek engem is a nagyuton a lampaig, ami nagynagy segitseg volt mert [hevigsetalas + hevezes + hevtol 10perc setalas] helyett [10 perc autozas + 5 perc hoban ugrabugralas]-sal haza is ertem
hazaugraltam a havon keresztul
azonnal foztem magamnak egy pannonhalmi majvedo teat, lkt#2nek meg egy cickafarkat

lakotars#2vel kaveztunk egyet, kozben vidamvasarnapot neztunk
eltanultam egy igazan remek, nagyon meggyozo eszosztasi modot nemeth sandortol, minden mozdutatat megjegyeztem
a hatekonysagat rajtad fogjuk kiprobalni illetve b-n ha ugy erzem, a neveleseben reszt kell vennem
nemeth sandor es az egyhaza kapcsan rengeteg okossagrol beszelgettunk, lakotars#2 meg is mondta h emberekkel kene foglalkoznom az eletem soran mindenkeppen, raadasul olyan helyen ahol hozzam hasonlo okos fiatalok kozott vagyok
ez igazan vicces otlet, talan elinditom az anna-radiot es akkor mindenki hallgathatja az okossagaimat csak a mozdulatokrol csuszik le es akar be is telefonalhatnak a hallgatok az elomusorba velemenyeket nyilvanitani es tarsagolni ^_^

nemeth sandor elkepeszto mozdulatai eszembejuttattak egyik legkedvesebb 3 filmemet, milos forman ujhullamos filmjeit
egeszen hasonlo hangulatban osztotta az eszt a fekete peterben a srac rezfuvos apja illetve az egy szoszi szerelmeben szinten a srac apja, ezek az egyertelmuen bekategorizalhato apukak
a kulonbseg tobbek kozott ott latszik h az apak fiai nem bologattak es kolonosen nem jegyzetelgettek
mivel olyan jok voltunk egesz nap, ennek megkoronazasaken megneztunk egy fontos jelenetet a szoszibol



ujra szerelmes lettem ebbe a 3 filmbe es az egesz ujhullamba, tartottam is egy eloadast lkt#2nek a cseh ujhullam mellett truffaut-rol es tony richardsonrol, gondoltam meg ugyse beszeltem aznap eleg okossagot

neztuk amugy a vidam tomeget argus szemekkel de nem talaltuk benne t-t, a cukraszt akit ma rugott ki m es akit ugy megsiratott lkt#2 mert barmilyen kis bena azert nagyon szerette es kulonosen mert buttersra emlekezteti a south parkbol akiert ugye tudjuk h egyszeruen rajong
[lehet jovo karacsonyra himzek neki butterses parnat hahaha]

amugy megdumaltuk lkt#2vel a japan temat is, annyit regeltem neki a shogunrol amit most olvastam el h elkezdte o is
megbeszetuk h aikido vagy vmi kell, nincsmese
eloallt az otlettel h huzzunk el kendozni



be is mutatta azonnal ahogy majd a kardjainkkal suhintgatunk osszevissza
mondta egyedul nem akarta elkezdeni de mar nagyon regota akarja csinalni, vkivel pl velem jajdeszuper lenne
el is gondoltam ahogy a bambuszkardjainkkal barmifele felelem nelkul szetegett izmokkal fajo tagokkal kek foltokkal a testeinken blattyogunk estenkent haza a naplementeben keresztul a bekasi lakotelepen, vagy ahogy a dunaparton gyakorlunk es meg a kutyak se mernek arrafele jonni
en is fellelkesedtem
kedves lkt#1 ha nem akarsz pont te kilogni pont kozulunk es teljeserteku lakoja akarsz lenni a sajat lakasodnak es velunk egyenrangu szereploje szeretnel lenni a panel-animemnek, akkor neked is be kell szallni a kendozasba, remelem ez egyertelmu szamodra is

aztan felhivtam ocsemet m-t mert meg mindig nem tudtam befogni a szam
nem kontorfalaztam: kerdeztem van-e kedve hallgatni engem egy tea mellett egy kicsit
rohogott, volt
randi teahazban, en makossajtos sutit vittem neki, o vett nekunk sultrizses zoldteat, pont amire acsingoztam regesregota miota olvastam rola, o meg japan ota mert ott az volt a kedvence es csak nemreg jott ra h ez az, latszik h testverek vagyunk mert ugyanarra gondoltunk pedig szaz- es szazfele tea van abban a teahazban woooow
ocsemnek elmeseltem az egesz vilagot, neha hummogott
-- bemutattam a nemethsandor-fele modszert, asszem azonnal beleszeretett o is
[netan az eloadasain bevezethetne hahaha]
-- elmeseltem neki a farsangi bulit, azt is h ha meglatta volna m-t a nindzsajelmezeben, lehet azonnal felesegul vette volna, annyira szuperul nezett ki
-- elmeseltem neki bimal latogatasat
-- elmeseltem neki, hogy csusztam le a 23eves rajongomrol aki nehany nappal azutan h levaltott engem mit rajongasa targyat egy nalam joval fiatalabb kedves biciklis anyukara, mar el is lett jegyezve, ¡qué lástima!
-- elmeseltem a kendo-terveinket es nagyban tamogatott de az aikido is tetszett neki
mondtam az esetleg baj lehet h nincsenek izmaim a hiresen izmos vadlim kivetelevel, de megnyugtatott h ezekhez nem kell izom
azzal is megnyugtatott h viszont egyetlenegy testreszt megerositenek, felkaptam a fejem azonnal h netan az agyat?, de sajnos nem, az alkarra gondolt
-- elmondtam neki h te, kedves lkt#1 leleptel egy honapra es ures a szobad es ha van kedve koltozzon ide egy honapra es ezenfelul azt uzeni neki lkt#2 is h koltozzon csak ide es ha rajon a szusicsinalhatnek vagy csakugy a fozes akkor ne fogja vissza magat
rohogott es mondta h amugy tok szuper lenne, az a baj h tul sok a cucca amiket vinnie kell magaval mindenfele, de az biztos h jon nehanyszor
mondtam akkor elobb-utobb meg fogja szeretni a gombat, lkt#2 tegnap gombaporkoltet csinalt, anna ma gombas pizzat fog sutni vacsorara
-- megbeszeltunk nehany konyvet: a shogun kapcsan winnetou-t is + elmondtam neki milyen csodalatos kaffka margit konyvet olvastam

nemtom meg mimindenrol beszelhettem de elkepesztoen sokat beszeltem az biztos: 4kor talalkoztunk es 7:11kor tunt fel nekem h o meg meg se szolalt es nem is ment el 6ra vhova ahova tervezett, megkerdeztem h mi is van de mondta kiderult kozben h csak 8ra megy el
ezutan levegot vettem es mondtam, meseljen o is vmit "_"

ma lkt#2-vel megneztuk a szomszedokat
eleinte fogtam a fejem h 12karikasnak tettek be
aztan miutan magen gyertyaefenyben dolgozott mert nem volt aram, aztan kiraboltak az elelmiszerboltot ejjel, aztan lenkeneni reggel eltort vmit a konyhaban aztan takiba is, aztan lenkenenivel nagyoncsunyan orditoztak a vevok a boltban emiatt magasvernyomasa lett es haza kellett mennie es magen gyogyszert tett a nyelve ala es nyugtatot adott neki h tudjon aludni, aztan jutka kesergett belabacsinak a tanariban aki szerencsere mondott egy okossagot, aztan vilma olyat szolt be a frissen elvetelt jutkanak h jutka csak annyit mondott "szegyelld magad", aztan kiderult h gaborgabor minden penzet lenyulta mara es lelepett vele munchenbe, szoooval mindezek utan mar csodalkoztam h miert nem 18karikas lett

nagyon jo anna vagyok
betettem az egyik villanykortet abba a lampaba amirol nem is tudtam ameg meg nem mutattad
aztan kicsiket mosogattam de csak kicsit mert lkt#2 azt mondta nehogy mosogassak majd o megcsinalja
aztan rendet raktam a huton
aztan rendet raktam a teak kozott
aztan elmostam nagyon szepen a teaskannadat
aztan oriasi rendet raktam a szobamban
aztan megirtam par e-mailt amiket mar meg kellett volna irnom regota
aztan az erkelyen korulneztem es a mar nemjo zoldsegeket es almakat kidobtam
aztan most mindjart kiviszem a szemetet

lkt#1 ne aggodj, csodas rendet tartunk es vigyazunk a lakasra is meg magunkra is ameg nem vagy itthon

jo tanulaaaaaast

sok puszi:
lkt#3

2010-02-06

annaeste

hazajottem estefele
meg a buszrol irtam m-nak egy sms-t h vacsora nalam?
persze csak viccbol irtam, m-val talalkozni, de meg csak egy e-mailt kapni is tole egeszen ritka csoda
aztan beszeltem virivel, orultem h online volt, kerdeztem nem jon-e at de azt mondta most egyedullevos kedve van
vegul itt uldogeltem magamban

tettem ezt-azt, kozben lenyomtam egy ora mate petert, eleg vicces volt
irtam egy sms-t lakotars#2nek h el-e meg holvan ilyenkor
azonnal valaszolt: a liftben, haha, tenyleg itt volt fel percen belul

akkor beporogtunk szepen
mondtam neki miket hallgattam, azonnal sikitott h tegyem be az egy darabot a szivembol-t
aztan szecsi palra valtottunk, elmeselte lkt2 h anyukaja szt domjan edit annakidejen levagta szecsi pal ferfiassagat, es amikor o hitetlenkedve kerdezte h csak szivatja-e, nagymamaja is megerositette h tenyleg ezt mondtak akkoriban
mondta, kesobb egyszer utana is olvasott a neten de nem talalt ilyen hireket
megneztuk h domjan edit elobb vegzett magaval mint szecsi, es h a kapcsolatuk csak 72 januartol oktoberig tartott



utana jott sorra minden:
-- karolina, csak egy tanc volt
-- majdnem szerelem volt
-- nem leszek a jatekszered
-- mr alkohol
-- mama
-- adam hol vagy
-- hol jar az eszem, tolcsert csinalok a kezembol, nem vagyok en apaca

megallapitottuk h:
-- szecsipal annakidejen nagyon aranyos kis pasi volt pont mint a repulovel lezuhant kis kennedy, a vegere pedig madarijeszto lett foleg ahogy partyzik az elvisfeelingu ruhajaban a karolina-ban
-- ahogy ott ugrabugral amugy, ugy lkt#2 apukaja is tudott tancolni meg regen ^_^
-- anna magaban kicsit elszomorodott h az o apukaja vajon miert nem tancolt igy regen
-- kovacs kati a csucs, anna renduletlenul a rajongoja, nincsmese
-- matepeter is durvan jo volt es tobbnek nez ki mint 37 pedig akkor halt meg es zseni volt nincsmese a klippjei pedig elkepesztoek, zold feny a sarokban es hasonlok
-- anna kedvenc mp-e talan a most elsz vagy a majdnem szerelem volt, passz, lkt#2-e pedig minden ketseget kizaroan az egy darabot a szivembol, mondjuk ezutan mar anna is felvette harmadik lehetsegesnek a listajara
-- zalatnay is eleg jo volt, szomoru h mi lett belole es ezt elnezve talan jobb h szecsipal vegzett magaval pedig tkp mar akkorra is eleg sulyos allapotban volt
-- mary zsuzsinak ijesztoen ronda a combja ami latszott a felvetelen es igazabol az egesz jelenseg inkabb ijeszto mint pozitiv
-- fenyvesi gabi aranyos kis csajszinak nez ki de nem volt olyan nagy eresztes a hangja az adam hol vagy alapjan
-- a mr alkohol szupervicces, lkt#2 amugy azt hallgatta mindig anyukajaval meg nagymamajaval


-- jozsef attila is ottvolt a nezokozonsegben a hol jar az eszem-es tancdalfesztivalon

2010-02-05

annanak lenni meno

a facebookon sok szerencsetlen korjatek vagy nemtommi van, fogd a konyved nyisd ki a k-ik oldalon es ird ide az n-ik mondatot, ird le mi az elso emleked rolam, ...
nem szoktam en ilyeneket
de most lattam egyet gm-nal eees mokas
addig azert nem jutottam el h betegyem statusznak blablabla, ahogy kene, de hehe tetszik

az urbandictionary-n kell megnezni a keresztnevedet, ez a lenyeg
az annara szupervicceseket talaltam
az uberkedvencemet nem tudom nem bemasolni ide:

2. Anna
The subject of the Arthur Alexander song as well as the remake by The Beatles.The best "Annas" come from the South. Anna is a unique name that can be spelled the same forwards & backwards; Anna - annA. See? The name is simple & elegant, which is a good description of females named Anna. Elegant & exciting. Simple & undefined. Traditional & radical.

- "Hi. What's your name?"
- "Anna"
- "Anna?!?!?!"
- "Yes... Anna."
- "Oh my goodness that is the most awesome name I've ever heard in my LIFE!"
- "Why thank you."
- "NO! Thank YOU! For allowing me to meet you, Anna!"
a parbeszedrol nyilvan azonnal roy, a kedves indiai baratom jutott eszembe
teljesen siman mondhatta volna ezeket o nekem, meg csak meg se lepodtem volna semennyire, o egy ilyen ember, csak mosolyogtam volna nagyon o meg orult volna h milyen mosolygos anna vagyok
annyira mokas



o volt az az ember, aki a hires sokbarnaemberes buli utan ami vmi elkepesztoen vicces buli volt, imadom meg az emleket is, minden nap irt nekem egy e-mailt rozsaszin betukkel arrol h mennyire fogok neki hianyozni
csak az elsot teszem ide "_"
So here goes my first letter to U.....to remind U
that.......

I will really Miss U....!
hehehe, de szerettem azt az egeszet, eletem egyik legjobb nyara volt

asszem mindenki igazan nagyon banhatja aki nem annanak szuletett

2010-01-29

napsutes hoeses

miutan anna befejezte az utolso szelveny 1300adik pontjat is, felallt a laptopjatol

feloltozott es kozben szem elott tartotta h elozo este annyira fazott h alig birt lepkedni a szetfagyott labfejein

- felvette egy regesregi lyukas harisnyajat
- rahuzta a bohocmintas-lila-rozsaszin-zold-karokockas terdzoknijat
- felvett egy nadragot
- egy polot
- egy meleg pulovert
- a kedvenc kabatjat ami amugy eszmeletlen vicces mert mindig masszinunek latszik, barna vagy zold: barmi zold mellett egyertelmuen inkabb barna, barmi barna mellett egyertemuen inkabb zold, napfenyben inkabb barna, lampafenyben inkabb zold
- a roman nyulszorsapkajat
- a kesztyujet
vegul magara tette az oz-kituzos fekete taskajat pedig a nyulsapkahoz szebb lett volna a barnabortaska de o az ozzel akart setalni

es elbuszotott a gazgyari lakotelepre
es ooo, gyonyoru volt
anna egesz bp-ert rajong teljes szivebol de az az egyik kulonosen kedvenc resze ebben a varosban
- vegigsetalta a pici lakotelepet
- vegigcsuszkalta a jegeket
- benezett az ablakokon
- kinyitotta az ajtokat amik nyitva voltak
- vegig parazott h ki fog raszolni h mit keres a lepcsohazakban
- kiment a kertbe is amibe ki tudott
- o volt az elso aki setalt a havon
- megugatta nehany kutya
- elolvasott nehany kiirast h hanytol hanyig szabad hangoskodni es mire figyeljenek a lakok
anna egyszer nagyon szivesen lakna ott, majdnem olyan szivesen mint vmi szocreal epuletben
vegig melegitette a nyulsapka meg az oz-kituzo, nem is fazott
olyan szep volt h vegul egy fenykepet se csinalt, csak nezelodott

2010-01-25

rossz almok

hat ez eleg nagy szopas
par napja folyamatosan nagyon rosszakat almodok
[nemtom nincs-e koze hozza h amikor a kedves herbaria nyugtatotea osszetetelet nezegettem a neten, eszrevettem h x ido utan szunetet kell tartani, akkor kicsit beparaztam mert az x ido mar regesreg letelt nalam, mondjuk nem is iszok folyamatosan mindennap de azert szoktam inni rendesen, szoval akkor megittam meg az uveg aljaban levo par teanyit aztan most itt a szunet]
mindig nagyonsirva ebredek az alvas kozepen aztan valtozo h merek-e utana visszaaludni vagy kave + napfelkelte

hahaha gondoltam stilszeru megoldas lehetne egy alomfogo [ha mar a szobamban lako 4 eger 1 tigris 1 himzett kiskakas 1 torottlabu aranyangyalka 1 sutotokszinu csodaszep peugeot bicaj nem eleg h megvedjenek] de neztem, azon tul h nem vagyok indian, gyerekeknek szokas csak csinalni meg fuzfabol es allati inakbol, szoval ez nekem semmikepp nem palya

jaj jaj micsinaljak

2010-01-21

mozi

voltam moziban, egek dejo volt, annanak be kene koltoznie egy moziba annyira odavalo



a rockteritot neztem meg, azt miota ismerem nagyon szerettem volna megnezni moziban
hat csodas volt, igazan, csak azt bantam h nincs kicsit jobb kedvem meg h nincs nalam egy nagyfroccs
meglepett h csak tizenparan voltunk, megszerezhetetlennek tuno film raadsul moziban, egi aldas
a vegen koszonetet mondtak a kobanyai munkasotthon break-csoportjanak, alig tudtam felallni a rohogestol [gondolom pont oket lehet latni a filmreszlet vegen]
neurotic tovabbra is a kedvenc magyar egyuttesem, mar jo regota az



ooo, holnap meg fel5kor kodos utak, jaj nagyon szeretem azt a filmet
barmennyiszer is lattam mar, jean gabin tekintete mozivasznon uuu
kene holnap is mozi nincs mese

2010-01-17

helytortenet blablabla

biztos gaz de ki nem allhatom a helytorteneti muzeumokat
[a belolem hianyzo szeretetet megtalaljatok P-ben "_"]
voltam nehanyban es ugy erzem, mindegyikben van nehany szerencsetlen cserep meg ko meg vasszog meg a romaiaktol egeszen a honfoglalasig, meg van legalabb 1-2 minimum100darabbol osszeragasztgatott korso meg nehany bot meg legalabb egy petofi ellenorzofuzet vagy barmifele petofi relikvia
tuti van vmi telepules-hires-szulottje akirol nehany tarolo tele van mindenfelevel, kituntetesek kituzok ermek szemuvege tolla kitomott kedvenc kutyaja
2 dolog van amit szeretni szoktam: [1] regi regi ekszerek, egetett uveggyongyok meg ezust cuccok ilyesmik, azok sztem nagyon szepek szoktak lenni, meg [2] a kis talkakat meg poharakat amibol ettek ittak regen

ugy gondoltam, nem is erdekel a helytortenet engem ugy ahogy van
aztan amikor angyalfoldre koltoztem, total raizgultam az egeszre
csomo parkrol epuletrol villamosrol tudok mindenfelet, mikor epult mi volt ott elotte ki tervezte miert olyan amilyen hany lakas epult ott melyik ceg csinalta a villamost volt ott egy szemuveggyar is felmasztam a viztoronyba hol volt vasutallomas hogy alakult ki a tomegkozlekedes miert vizafogo tripolisz eszaki vasuti osszekoto hid felso bikaret blablabla
olvastam soksok dolgot mert erdekelt
meg csinaltam egy reszletes eloadast + 1 terkepet az angyalfoldi tomegkozlekedes kialakulasarol
[asszem azota is ott dobog a szivem, hianyzik is elkepesztoen] [asszem angyalfoldi anna lettem teljesen]

aztan most h buda meg panel, jol osszecsoffadtam, semmi szocreal semmi sulyos tortenetek [mint angyalfoldon a fegyhazbol szabadult bicskas esete] semmi izgalom jaj jaj, kedves angyalfold is milyen messzevan
azert olvasgattam bekasrol, hatha van vmi erdekes dolog
[amugy anna punkosdfurdo]
nem mondom h eddig tul sokat talaltam, de nehanyat igen

[1] 66-os tervpalyazat ertekeleset [a teljes cikk], amikor kitalaltak h beepitik bekast
eszerint bekas az elso gyarilag eloallitott telepules



nehany mokas reszlet [kedvencem a "De tartsunk sort."]:

- Ezt a lakónegyedet, amelynek makettjét hétszáz méteres képzelt magasságból látja itt az Olvasó, bármennyire is meglepő, tulajdonképpen nem építik. Ez lesz az első hazai lakónegyed, amelynek helyszínén csupán összeszerelés folyik. De tartsunk sort.
(...)
A pályázat kiírását természetesen összehasonlító vizsgálatok előzték meg, s bebizonyult, hogy a kelenföldi és az óbudai lakónegyed után a békásmegyeri terület a legalkalmasabb. Ez a vidék tömeges lakásépítés céljaira eszményi, egészséges levegője van ("Budapest tüdeje"), kellemes domborzatú, a kiszemelt területet félkörben nyugati irányban hegy öleli körül, keletről pedig a Duna határolja, a Római-part északi része.
(...)
Az 1966-os esztendő a beruházási tervezés esztendeje, a házak összeszerelése 1971-ben kezdődik, de ezzel egyidőben már a káposztásmegyeri lakónegyed távlati tervei készülnek. Azt már előre megmondhatom a békásmegyeri mikroklíma vizsgálatok alapján - fejezte be Szilágyi Lajos - hogy a főváros legegészségesebb városrésze lesz az új lakónegyed.
nahat ez igen kivancsiva tett, milyen pompas helyen lakok, remek

[2] folmasztam a szerencsetlen sorsu kereszthez az ezust-hegyen*
[*] most olvastam: 2 ezust-hegy letezik, van egy rendes a pilisben meg van ez a gagyi itt mellettem, en errol irok nem a rendesrol



[a] itt volt egy keresztut a kalvaria-hegyen 1897tol
ezt ledozerolta a budai teglagyari egyesules 1962ben, ledontottek [a kereszteket elastak, a teglakat elhordtak az emberek beepiteni ide-oda] es onanntol oda szallitotta a meddo agyagot
97-ben uj keresztett tettek oda de a garazda lakok mindig ledontottek felgyujtottak rosszalkodtak
par eve helyi cserkeszek rendberaktak meg osszeszedtek a szemetet meg lepcsot csinaltak amit motoros gonoszok probaltak tonkrevagni de bojte csaba is kozbelepett
most egy fakereszt ottvan, eleg bena szegeny, 2 fadarab keresztben egymason semmi diszites vagy ilyesmi, kicsit ferde es meg van egetve az alja
[b] a hegy maga [marmint az ezust-hegy] elkepeszto, ilyen idiota hegyet meg nem lattam
agyagbol es epitesi tormelekekbol all az egesz amit benott a gaz, 1-2 meteres huplik vannak mindenfele, es ut csak egy normalis van, amin autoval lehet menni
csomo helyre szemeteket szortak
aaa, az egesz tok elkepeszto, meg sose lattam ilyet
talan az elso hegy aminel nem opcio h nyaron leulok a fube piknikezni, merthogy nem lesz rajta fu csak a bolond szuros gazok meg az agyag meg a tormelekek meg a szemetek
teljesen hihetetlen hely
egy pont utan feladtam, nagyon csuszott az agyag es nem hiszem h sok ertelme lett volna tovabbmenni
[c] lefelejovet gyumolcsoskertek kozott maszkaltam, az vicces, egesz mas vilag, meggy utca meg barack utca
megneztem vmennyit a regi hazakbol is, az nem rossz tenyleg
asszem a regi idokben [a kiteleptesukig] amikor svab telepules volt sok szalagtelekkel gyumolcstermesztessel diofakkal, nagyon meno hely lehetett

[3] aztan hazafele megkerestem a hires 93-as jos utcai robbanas emlektablajat



elozo ejjel olvastam rola par dolgot, eleg durva
[egy lako pirotechnikai cuccokat tartott + kiserletezgetett veluk otthon
egyik ejjel felrobbant a mosogepe [vegyi laboratorium volt a furdoszobaban], kirobbant 3x3 panelnyi resz a 9. emeleti furdoszobaja + az azzal hataros 8 panelelem
"A robbanás erejére jellemző, hogy a lakás betonba ágyazott vaskorlátját 130 méterre találták meg a helyszíntől."
[forras]
7 halott: meghalt nyilvan a kiserletezgeto lako + az anyukaja, egy tizeneves ikerpar latva a szetegett szuleiket + a tuzet kiugrottak kezenfogva es meg 3 masik ember]
azt vettem eszre, eleg sok ember tud errol, vagy hat lenyegeben mindenki akinek emlitettem
en nem emlekszem ra
itt meg itt olvastam rola a legtobbet
kene hiradooooo reszlet de sajnos nem talaltam
[nagy kar h nem bekason jatszodott a szomszedok, siman bennelenne
ezzel egyutt el tudom kepzelni h volt ra utalas, majd megnezek par akkori reszt
egyelore addig jutottam el h a 168. reszt 93 szept 30-an vetitettek [a robbanas szept 14-en volt] szoval majd megnezem mondjuk 170ig, haaatha talalok vmit
legalabb egy okos megjegyzest h milyen veszelyes is ez-az blablabla]

mara ennyi bekasrol
anna okosabb lett kicsit

jon * jon * jon
next trip: 1945 előtti lőszerfülkők a róka-hegyen [bar az mar csillaghegy]

2010-01-16

haisnya folyt + himzes + egyeb ruhadarabok

[1] mult penteken este jott haza lakotars#1
epp az utokaracsonyi vacsorank esteje volt

en pont a karacsonyi ajandekaikat fejeztem be: P otthon megvarrta a 2 kis fekete parnahuzatot amit kertem, en meg himeztem ra a csajoknak
ugy szerettek amit alexnak himeztem, gondoltam himzek nekik is



lakotars#1nek kek-zold-szitakotoket + viragokat
lakotars#2-nek nyulat, kek nyulat, szebb lett mint alexe

mihelyt belepett a lakasba, kezembe nyomott egy papirzacskot
kerdeztem miez
mondta nezzem meg
aaaaaaa, vett nekem egy harisnyat ajandekba "_"
hahaha, nyilvan egy fekete vastag harisnyat
olyan nagyon kedves ez a lakotars#1
lehet fel se veszem hanem elteszem az eskuvomre vagy vmi hasonloan pompas es nagyobb valoszinuseggel bekovetkezo esemenyre, igazan kulonleges egy harisnya nem csak egy barmilyen mindennapi fekete

[2] aztan vmelyik este alvas elott erintettuk par szoban a melltarto-kerdest
szivacsos-merevitos, csak merevitos-nemszivacsos, merevitonelkuli-nemszivacsos, trallala, csak lanyok laknak itt az van
rohogtunk is, majd ez lesz a kovetkezo bejegyzes a blogban
a reszleteket nem irom le, tul sok erdekes dolog nem derult ki

[3] amikor felsoroltam az oszi harisnyahordasaimat, csuszta jelezte h erdekli a lepkesszoknyam
hat ime:



sajnos mostanaban nem tetszik a szabasa, nagy kar
de lehet, mire rendesen hordani lehet [nagyon vekony + mivel vaszon, tapad a harisnyara teljesen], mar ujra tetszik majd

[4] es akkor mar megmutatom a polomat is amit utoszulinapi ajandeknak kertem:



oo, sztem csodaszep

2010-01-11

hahaha

dolgozok es kozben radiot hallgatok
es a baaaatyam beszel benne eppen
micsoda hires batyam van, oo